Spurisok, Budaisok, valamint rokonaink, barátaink és üzletfeleink.
Ebben a felállásban indultunk szombaton Dunaújváros felé a IV. (de nekünk első) 24 órás úszógálára, hogy megmutassuk. Magunknak meg mindenki másnak. Beépített emberünk Béla volt, aki tavaly egy másik csapat tagjaként már átélte a versenyt, minden szépségével és nyűgével együtt. Tőle származtak a praktikus javaslatok a taktikával, nehézségekkel, helyfoglalással kapcsolatban, amelyeket jórészt meg is fogadtunk.
(Csak közbevetve, röviden a lényeg: 16-20 fős csapatok úsznak tetszőleges taktikával, váltóban, 24 órán keresztül, a legtöbb hosszt úszó csapat győz. A mi taktikánk (amit nagyjából mindenki követ) szerint 3 fős triók egyszerre fél órát úsztak, 1 hosszanként váltva, majd 2-3 óra pihi)
Egyetlen újonc csapatként kicsit nehezen vettük föl a ritmust, de az „öregek” szerencsére segítőkészek voltak így mi is időben kihasítottuk a magunk kis „menekülttáborát” a placcból – szükség is volt rá, hogy legalább egy kicsit tudjunk pihenni.
Szombat délben aztán elrajtolt a mezőny, nálunk Végh (alias Szuper) Márió csobbant a vízbe és egy „laza” 25 mp-es 50 méterrel gyorsan letette a névjegyünket. A második hosszt a második helyen zártuk, hogy aztán pár perc múlva már fogalmunk se legyen, hogy is állunk a nagy kavarodásban (pályánként két csapat, ugyebár, ráadásul változó tudású váltótagokkal – így félóra alatt éppúgy lehetett tekintélyes előnyt, mint hátrányt összeszedni).
Szerencsére kétóránként közzétették, melyik csapat hány hosszt úszott, így lehetett követni, hogy állunk éppen. Az első két óra után csapatunk a 4. helyen állt, igaz, csak 2 illetve 4 hosszra lemaradva a második és harmadik helyezettől. Az már ekkor látszott, hogy az első 4-5 csapat között fognak eldőlni a dobogós helyezések, és mi nagyon nem szerettünk volna lecsúszni :))
(Az első helyen álló és végül győztes Etil alakulat nagyon bekezdett, majd húsz hosszt vertek ránk az első etapon. Később volt még egy „fellángolásunk” – avagy nekik egy pihisebb időszakuk – amikor 10 hossz távolságra közelítettünk, de aztán gyorsan helyreállt a világ rendje: végül vagy 150 hosszal többet írtak az ő nevük mellé...)
Kis töprengés után elvetettük a kézenfekvő ötletet, hogy Máriót tegyük be az összes hármas helyére és menjünk el addig sörözni, inkább belehúztunk egy kicsit, a Sáthy-Oláh-Kovács torpedó-trió például másodjára 8 hosszt tett hozzá előző teljesítményéhez. Szintén nem volt hátrány hogy közben Kecskemétről befutott HaL (alias Hajdú László) aki ”rozsdás-álmoskás” kezdés után (mit nem adtam volna ha csak az az álmoskás tempó ment volna nekem végig!) elkezdte hozni a 30 mp körüli ötveneket.
És mivel a társak is hozzátették a magukét, hamarosan a második helyen találtuk magunkat, és bár a bajnoki cím egyre távolabb került, szerencsére a harmadik helyért gyilkos csatát vívó két csapatot is egyre nyugodtabban szemlélhettük.
Persze nem volt ilyen sima, 8 félórás etap volt betervezve, és a 3. után már odavolt a kezdeti lendület, kezdődött a sebek nyalogatása, egyre nehezebb volt felpörögni, és az éjszaka még csak most jött. Addigis ettünk egy kis gulash-t és próbáltuk tartani a tempót. Ez sikerült is, hála az időközben befutott Spuris lányoknak (Móni, Timi, Szilvi, köszi!) akik jó hangulatot és ipari mennyiségű palacsintát meg teát hoztak magukkal.
Az élet (meg az úszás) pedig ment tovább. Béla a csajok által megihletve tartotta a 40-45 mp közti ötveneket, Fruzsi nem látszott fáradni (csak bámultuk, hogy éjjel, de még az utolsó félórában is ugyanúgy hasított, mint a kezdésnél), Judy úgy tűnt, évi 2 úszóedzéssel is hozza emlékezetből a 40"-eket (mire jó egy profi karrier?), a Balogh-Séra-Veri trió is megúszta a maga 48-50 hosszát félóra alatt, nem beszélve a Csizi-Bíró Miki-Hal formációról. És ne feledkezzünk meg a Simon-Kobrizsa-Márió, valamint a Simon-Steininger-Márió (a két Simon: Tamás és Melinda, a két Márió: Végh) egységekről se – ezúton is köszönet Melindának az utolsó pillanatos beugrásért.
Éjszaka aztán mindenki elpilledt kissé, de nem volt megállás, aki még bírta, besegített Máriónak vagy Melindának, aki épp nem úszott, próbált pihenni (a hosszasabb alvás reménytelennek tűnt de jó taktikával és egy a Büfé mellett einstandolt kanapéval akár 2-3 óra pihentető alvás is jutott).
És lassan jött a reggel, a délelőtt, és a tudat hogy innen már nemigen lehet bukni a dobogót, „csak” az iramot kell tartani még 4-5 órán keresztül :)))
És aztán eljött az utolsó félóra és a „szuperváltó, amibe mindenki beszállt aki még mozdulni tudott, no és eljött az utolsó 5 perc amikor pedig minden és mindenki ment a vízbe, és eljött az utolsó perc, majd az utolsó másodpercek amikor egyszerre számolt vissza minden csapat: 5-4-3-2-1-és VÉGE!!!
Keményebb volt mint vártuk*, de megúsztuk, szép volt, jó volt, jöhet az eredményhirdetés, aztán a pihi...
Ezúton is köszönet mindenkinek a teljesítményért, a hangulatért, és a részvételért!!
Jövőre (ha az istenek is úgy akarják) ismét megpróbálhatjuk!
*már akinek, persze, hisz ahogy Ádám fogalmazott: "Gratulálok magunknak, egy élmény volt. különösen az a pillanat maradt meg bennem, mikor hajnali hegyed 5-kor Simivel ücsörögve a büfé előtt felmerült, hogy mennyire reális, hogy mi most itt ülünk. Hááát, igen. Érdekes kérdések ezek, de tényleg élmény volt.
Cikk a versenyről:
http://www.lazulj.com/index.php?p=hir&hid=48085
Képek (saját+innenonnan):
http://picasaweb.google.hu/vresh69/201010161724OrasUszasDunaujvaros
